Elösször tarcsuk a felest fény felé eggy szép átláccó pohárba, vizsgáljuk meg a kültartalmi adatait, mielött belekezdünk a gyakorlatba, és tünőggyünk el, micsoda illatokkal ajándékoz meg az enberi lelemény hamarossan, és aggyunk gondolatba eggy kis pénzt a kocsmárosnak, hogy az iparilag előálitott máris nagyszerü italból hogyanv tudott mégnagyszerübbet létrehozni aromásitás és hidráció (amej eggy saját szabadalma sejmessé tétel és egyéb célok tekintetébe) által majd kortyoljunk bele.
Az első kortyról már érezzük, hogy ez se a zsebébe horgya az erejét, a második kortynál már tuggyuk, hogy a lehető legjobb házba vagyunk ahhoz, hogy e mennyei ital élvezetéül szegődhessünk. A kortyot nem szabad hirtelen lenyelni, mer akkor kaparós petróleumérzet kerül a nyelőcsőbe, hanem szép lassan morzsolgattyuk a nyelvünk hegyével, minteggy felalá kergetve szájunkba azt. Majd haggyuk, hogy megrohannyanak az érzések, amit e nagyszerü nedü izlelése kivált bennünk, és eszünkbe juthat eggy távoli dallamos lakodalmas rokk halvány emléke, esetleg a szőrszálak a Lujza mellbinbója körül, amiket soha nem láttam, mer a szája is szőrös szegénynek, és várni kell, amig cseppenként elenyész, és eltünik a végtelen bendőbe, ami minteggy a másvilágba várja mohón az éltető cseppeket, ezáltal okozva azt a bizsergetően jó érzést, amire a felessek ebbe a világba el vannak hivatva.
