Nagyívű hősköltemény abból az időből, amikor még lovon jártak kocsmába az enberek. A krimóba született a nép ajkán. Csak akkor olvasd tovább, ha felkészültél, és csak magadat hibáztasd érte, ha a méjj mondanivalója nem kápráztat el azonnyomba.
Ment a Pesta a pusztába,
Golyó fúródott hajába,
Pesta ebbe meghalt volna,
Hogyha fésülködni szokna,
De így haja oda lógott,
Ahol feneke dalt súgott,
S a golyó megakadt benne,
Pesta hát meghegyerentette.
Így a Pesta ment csak tovább,
Kirabola egynehány postát,
Megduga -II- postáskesasszonyt,
Pandúrok haragival mit sem törődve.
Pedig a pandúrok föl valának pörögve,
Postáskesasszony, már nem ülvén ölökbe,
Elkódorgott messze a pusztába,
Pesta szerszámja után kutatva.
Volt Pestányál csavarhúzó és csorosznya,
Mint orkán, süvöltvény a torka
Kardja éles, pisztolya gyors,
Lába gacsos, keze köszvényes
Nem csoda hát, hogy a postáskesasszony
Pusztába színyelvén leselkede vala,
Elbúva sűrű bokrok közé.
Orcája, mely lúét mintázza
Elvörösödött, mint parázna
Ekenyom, ami pedig barázda.
Semmi sem fogható ahhoz,
Pesta meg odaméne a jányhoz
Aszmonta ő a leánynak
Meghúzlak, de elébb a kulacsom
Húzom mög.
Ám fordítva cselekedett.
Ej-ej ez a beste Pesta
Éltető nedveit a lánynak kiszítta,
A lány pedig möghótt vala,
Kulacsában szél fúddogálta magok.
A nap penig lemenőbe
Reáviláglik a kiszáradt nőre,
Így lött a hírös múmia,
A nedvet Pesta hiába pumpáli,
Majd bujdokolván bujdokolva bujdokolt,
A pandúrok pedig nem tanálák,
Eszásnak adák fejök,
Eszének sparheltet, stelázsit.
Így a Pesta megmenekült
Mentül jobban, antul inkább
Ment tovább a pusztába
Mög is holt csak úgy magába.
