Egyszer volt hol nem volt, volt egyszer egy öreg király és annak volt három gyönyörü szép lejánya. A legidösebbet Rézvalagnak, a középsöt Ezüstcsöcsnek, a legkisebbet pedig Aranypicsának hívták. Szépségüknek hetedhét országon nem akadt párja.

Amikor a lányok eladó sorba kerültek a király kihirdette, hogy annak adja a legkisebbik lányát és a felekirályságát aki elhozza neki az örökifjúság daloló madarát. Igen ám, de a madarat a Százfaszú Ördöngös örizte a tüzes tenger hetvenhetedik szigetén.

Na, jöttek is a bárók, hercegek, válogatott cigánylegények. De egyiknek sem sikerült elhoznia  a madarat. Az öreg király bánatában csak egyre kesergett.
A szomszéd király fiának fülébe is eljutott a hír. Gyémántfaszú, mert így hívták rögvest apja elé állt és elöadta tervét, hogy márpedig ö addig nem nyugszik amíg el nem hozza a madarat és feleségül nem kapja a világszép Aranypicsát. No, mit tehetett az öreg király. Adott a fiának egy kardot meg egy lovat, majd megáldotta: Fijam, vezéreljen utadon a jószerencse!
Azzal a fiú útnak eredt.

Ment mendegélt hetedhétországon keresztül, mígnem egy rengeted erdöbe ért. Éjszakára letáborozott, kis tüzet rakott. Ott szalonnát sütött. Éjnek évadján egyszercsak elétoppant egy vénségeses vén boszorkány. Az erdök öreganyja.

-Adjon Isten öreganyám! Mi járatban van erre!?
-No szerencséd, hogy öreganyádnak szólítottál, mert különben itt helyben leszopogattam volna a fogatlan számmal a szerszámodat.
-No ha csak ezt akarja, ehun van e!
Nem kellett kétszer mondania a vénbanyának sem, rendesen leápolta a fiatal legényt.
Annak meg még jól is esett. Noha, kezdetben kicsit ijedös volt.

Azt mondja a vénasszony mindezek után. -Idehalgass te legény, tudom én hogy mijáratban vagy. Itt van a bundabugyogóm, amint kiértél az erdöböl, húzd a fejedre és pördülj meg a sarkad körül háromszor és kiáltsad jó hangosan: Bundabugyi serdülj-fordulj!

No, közben meg reggel lett. A legény dörzsöli a szemét, mert alaposan elaludt. Azt látja hogy a vén banyának hült helye. De a bugyogó ott volt a kebelébe rejtve. Szóval nem álmodott, mégis igaz volt. Hát kicsit pironkodott magába, de ami megesett az megesett.

Fogta magát, elindult napkelet felé. Lassan kiért az erdöböl, egy nagy pusztaság közepébe találta magát. eszébe jutottak az öregasszony szavai. Fejibe húzta a bugyogót, de uramfia, micsoda szaga volt! Majd kifordult a világból szegény Gyémántfaszú, de még gyorsan elhadarta a varázsigét miközben a sarkán térült-fordult hármat.

Bundabugyi serdülj-fordulj!

Hatalmas szél kerekedett, felkapta Gyémántfaszút és vitte-vitte jó messzire. Egyszer látja a királyfi, hogy valahol a messzeségben ott tündöklik a tüzestenger közepén a Százfaszú Ördöngös palotája.

-Bundabugyi! Dobjál le a palota mellett arra a ganédombra!
-Jobbat tudok Gyémántfaszú! Szépen leeresztelek a palota tetejibe!

Hát így is tett. Amint leereszkedett a Bundabugyi, Gyémántfaszú ügyesen lehuppant és gyorsan besurrant egy kis ablakon. Bundabugyi addig odakünn várt rá.

-Én itt megvárlak Gyémántfaszú! Addig is kicsit kiszellöztetem magam.

A királyfi közben egyre mélyebbre hatolt a Százfaszú Ördöngös palotájában.
Néz jobbra, néz balra, sehol semmi. Egyszercsak valahonnan meghall egy vékonyka kis hangot. De olyan vékonkát, hogy alig bírta megtalálni. No végül meglett. Egy irdatlan ajtó mögül hallatszott ki.

Beszól neki Gyémántfaszú:

-Egyet se sírj! Én vagyok az Gyémántfaszú, hol találom az Örökifjúság Danoló Madárkáját?
-De hisz én vagyok az, mondta a vékony hang.
-No, akkor én téged onnan kiszabadítlak.

Azzal megsuhintotta a hímvesszejét és egy nagy döndüléssel bedüdötte az ajtót.
Csak úgy repkedett a vasalás meg a forgács.

No de erre már a Százfaszú Ördöngös is felébredt.

-Mi a rosebb lehet az? Ki merészel ilyen hangzavart csapni a palotámban!? -kérdezte nagy mérgessen.

Erre Gyémántfaszú elkurjantotta magát:

-Én vagyok az Gyémántfaszú! Küzdjél meg velem ha mersz!
Jött is a Százfaszú Ördöngös nagy dérrel-dúrral. Megnézi ö már magának ezt a Gyémántfaszút, hogy kiféle-miféle. Amikor meglátta rögtön rárivallt a királyfira:

-No te emberizink! Hadd ropogtassam össze a csontjaidat!

Összecsavarták a szerszámaikat, elkezdöödött a fasznyújtós birkózás. Erös volt a Százfaszú Ördöngös mint a fene, már majdnem Gyémántfaszú fölé kerekedett, de akkor a Bundabugyi a királyfi segítségére sietett. Reávetette magát a Százfaszú Ördöngösre, az meg a szagtól megzavarodott, kicsit elszédült, akkor Gyémántfaszú nagyot sadarított a szerszámán és bevágta naykig Százfaszút a palota köpadlójába. Akkor elökapta a szablyáját és lenyisszantotta a Százfaszú összes makkját. Az meg ott kilehelte a lelkét.

AZ Örökifjúság Danoló Kismadarát Bundabugyival együtt leakasztották a szegröl, kiszaladtak a palotából, Bundabugyi felfújta magát hölégballonná oszt' úgy röpültek el az aranyló messzeségbe, a mesék szárnyán mígnem végre megpillantották az öreg király palotáját. Aki már addigra annyira bánatos volt, hogy leányai nem gyözték neki a kisfröccsöt kistálcán hordani neki, hogy kicsit jobb kedvre derüljön.

No de amint meghallotta az öreg király az Örökifjúság Danoló Madárkájának csodálatos muzsikáját, lehányta magáról a pokrócokat, táncra perdült, úgy mulatott.

Az udvari népek meg csak szájtátva lesték. De az udvari kamarás se volt rest, gyorsan munkára fogta a szakácsokat, de még vidékre is leszólt a vastagkarú háziaszonyoknak, hogy gyüjjenek ahogy bírnak, mert nagy lakodalmat csapnak mához egy hétre.

Közben Gyémántfaszú még a menyegzö elött kézenfogta a királylányokat és bundabugyival elrepítette öket az ö hazájába, ahol volt neki még két bátyja. Rézfaszú és Ezüstlööcsös. Na, több se kellett. Mindenkinek volt már párja. Beleültek a Bundabugyiba, közben még leszálltak a rengeteg erdöben is, magukhoz vették a százesztendös öreglányt, no de az meg csodák csodáj, jó karban lévö 40-es gazdasszonnyá változott. Na, ez pont jó lesz apósomnak.

Az öreg király amikor meglátta a Bundabugyiban érkezö lányait, vejeit. Felgúríttatta legnagyobb boroshordóját és megparancsolta mindenkinek, hogy annyit igyon amennyi beléfér.

No, így is tettek. Ettek, ittak, megülték a lakodalmat, folyt a sárga lé.

Boldogan éltek amíg meg nem haltak.