Az usánkás dolgot olvasva eszembe jutott a nyelvani ismereteinkből ismerősnek tűnő képző család. Illetve ezen belül is a denominális főnévképzők, még ezeken belül a kicsinyítőképzők. Namostezekszerint, ha a szóhoz rakjuk ezeket a képzőket akkor kapjuk a kicsinyített, kvázi becézett formájú főneveket. Viszont ha lefűrészeljük a szó végi képzőket, akkor igen elgondolkodtató izék jönnek ki.

Mert ha aszondom kutyuska az rendben. Fűrészelés után: kutyus. Eddig stimt. De mi van akkor ha aszondom: macska, kecske, fecske, usánka, szarka... stb. Fűrészelés után lesz belőle: macs, kecs, fecs, usán, szar... stb. De van ám itten más is. Például a fióka. Ami becézés nélkül fió. Azaz a fióka az a kis fió. Mivel a főneveket többes számba tehetjük, így a becézés nélküli fióka többesszáma a fiók. Szóba jöhet forigzámpül a fika. A kis fi. Ennek tök értelmetlen a többese a fik. Vagy ott van a csóka. Képző nélkül csó. Többesszáma a csók, azaz ha smárolunk akkor több, nem becézett formátumú madarat váltunk a partnerünkkel. Sorolhatnám még tovább de mégsem teszem. Egy dologra térek ki végezetül: az ún. kicsinyítő képzők közé tartozik az -ácska, -écske szóvégi toldalék is. Igen ám, ha viszont az előbbi gondolatmenetet alkalmazzuk a Tiszakécske szóra, akkor az lesz a vége, hogy a fent említett főnév szótöve a Tiszak. Az meg nem más mint a többesszámú Tisza. Innetől kezdve ragozza tovább aki akarja...