Japánba élt az Ikekuwaga törzs, akik nagyon hősiessek voltak, de szerette őket a nép, mer mindig megmentette őket, csak az volt a baj, hogy mindig amikor ketyinteni akartak, foghagymát keletet enniük, mer az ajzotta fel az ivarszervüket kellő módon, csakhogy az ikekuwagák utálták a foghagymát, és nagyra nőtt szaglószervükkel mindig kiszagolták, ha a másik foghagymát evett, és majnem elokátták magukat, és csak úgy marattak fenn az évezredek fojamán, hogy rizsböl készült felest ittak, amitöl nagyon elkábultak, és ettöl asztán felélett a fériasság bennük meg a női izé, de asztán ez se volt már elég nekik, és csak ültek a kis tatamijukon messzire eggymástol, hogy ne érezzék eggymás foghagymaszagát, és szomoruan monták eggymásnak, hogy de büdös vagy te Kakiwaga szerelmem, és hogy te is mijen büdös vagy Ukuzumakó rubintos drágaságom, pedig imádom a térdhajlatodat, és ahogy így ültek szép csendbe kipusztultak, ezér nem készitettek rólluk szamurájfilmet.